ForestPress fotók
2015. február 25. – Luzsi József az indián mokaszinjáról, a húszmilliárdos elvonásról, a pályázatok és jogszabályok egyszerűsítéséről, a magánerdő működőképességéről, a fák diszkriminációjáról, és hogy megbeszélték-e a fák növekedésének ütemét a természettel.A MEGOSZ elnökét elkísértem egy napjára, amikor nem elnök volt, hanem „főnök”. Magánerdeinek gazdája és gazdálkodója.
Kőtelekre tartunk Luzsi József vállalkozásainak központjába. A község felé közelítve az út mindkét oldalán végeláthatatlan víz, akár a tenger. Vízben állnak a még betakarítatlan napraforgótáblák. Ebből sem lesz étolaj, legföljebb terített asztal az ég madarainak, ugyanis hónapok óta nem lehet géppel rámenni a táblákra.
Felhajtunk a gátra, amihez külön engedély kell a Vízügytől. Ahhoz is, hogy a nehézgépjárművek behajtva az ártérre, keresztezzék. A töltés vízoldalán, lenn a „mélyben” egy ember mozdul. Ismerős, mondhatni kolléga: Nagy Imre vállalkozó. Hozzánk készül, megbeszélik a főnökkel a teendőket. A töltés mentett oldala közelében köztes rakodó. Az ártéri állapotok, a fél méteres sár miatt ide kell kihordani mindent. Itt darabolják, dolgozzák fel a faanyagot. A rakodóról kikanyarodik előbb egy forwarder, nem mai gyerek már, de megbirkózik a marasztaló dagonyával. A sárcsapdában csúszkálva átvergődik a legmélyebb részeken. Ezt követi egy monumentális KrAZ tehergépkocsi, még a szovjet időkből itt feledve.
 Az interjú itt folytatódik……kattints!
|
