A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége 2025.
augusztus 6-án regionális szakmai rendezvényt szervez Jakabszálláson „A
klímaváltozás erdőkre gyakorolt hatásai a Duna–Tisza közi Homokhátságon”
címmel.
A rendezvény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a Duna–Tisza közi térségben
tapasztalható súlyos környezeti kihívásokra – különösen az aszály és a vízhiány
hatásaira –, valamint elősegítse az alkalmazkodást célzó jó gyakorlatok kialakítását.
A szervezők terepi bemutatóval, szakmai előadásokkal és kerekasztal-
beszélgetéssel kívánják segíteni a témában zajló szélesebb körű párbeszédet. A
rendezvény támogatni szeretné továbbá a készülő Erdészeti Klímaadaptációs
Stratégia, valamint ahhoz kapcsolódóan az akut helyzetben lévő alföldi térségekre
vonatkozó Cselekvési Terv kidolgozását.
Az esemény házigazdája a MEGOSZ, együttműködésben társszervezőként a
Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával.
A releváns szakmai szervezetek széles köre meghívásra került, az előadók között pedig megtalálhatók az erdészeti kutatás, a természetvédelem és a vízgazdálkodás képviselői is.
A helyszín: Jakabszállás, Aero Hotel & Étterem.
A részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni korlátozott számban az
alábbi linken keresztül lehetséges:
A klímaváltozás erdőkre gyakorolt hatásai a Duna–Tisza közi Homokhátságon
A részletes program itt található:

Az esemény a jogosult erdészeti szakszemélyzeti képzési rendszerben
akkreditálásra került.
A rendezvény a CLIMAFORCEELIFE projekt (LIFE19 CCA/SK/001276) keretében az Európai Unió LIFE Éghajlat-politika programjának, valamint az Agrárminisztérium támogatásával valósul meg.